FAZEKAS MÉHÉSZET

Anno: 1876

Üknagyapám, aki 100 évig élt, alapította a családi méhészetet, Sárkeszin,  azaz ,Én Fazekas József,a 4. generáció vagyok.  Az 1800-as évek végén már 200 családos volt méhészetünk.
Az első világháborút a méhészet átvészelte. A II. világháborúban ment tönkre a méhesházunk, akkortól álltunk át a „ gyalog-kaptáras” vándorméhészkedésre.
 
Apámék már 1946-tól vándoroltak akácra.

1954-ben költözött a családunk  Érdre, az Ürmös utcába. Akkortájt csak néhány ház volt errefelé, a domboldalakon gyümölcsös, gesztenyés és erdő volt. Ideális terep volt a méhészetnek, az udvaron elfért a több száz kaptár is.

Az 50-es években, amikor megjelentek a Tsz-ek, a lovat felváltotta a traktor, gyorsabban, nagyobb területeket tudtak megművelni, így átalakult a szántóföldi méhlegelő. A háború előtt, ha nyáron esett eső, virágzott a tisztesfű.

A mai méhészeknek nehéz elképzelni, de gondoljunk bele, hogy ha ma, augusztusban akár két jó akácnyi méztermésünk lenne. Mert akkor volt. Igaz, nem volt napraforgó, bár az utóbbi időkben az sem sokat ér.

Szóval, eltűnt a tisztesfű, nagyon rossz évek voltak a 60-as évek. Emlékszem, 1965-től szinte 10 éven át katasztrofális évek jöttek. Nagyboconádi fészken voltak a méhek, ha volt egy kis hordás, amit elraktároztak a méhek, azt a fészek köré rakták, a méhész nem tudta elvenni. Abban az időszakban nagyon kevesen beszéltek idegen nyelvet, főleg „méhészül”. Egy ilyen embert ismertünk, Csikós Tibornak hívták. Ő, Pálffy Józseffel  készítettek először az országban alacsonykeretes kaptárt.

Meggyőződésem, hogyha nem várunk közel 40-50 évet, hanem már a századforduló után lett volna olyan gyakorló méhészünk, aki a külföldi tapasztalatokat kipróbálta volna, akkor ma hazánkban is a Langstroth méret lenne a legelterjedtebb.

Ez azért fontos, mert uniós csatlakozásunkkal óriási lehetőség van a kezünkben, hiszen mi tudunk méhészkedni, a Ny- európai jó módú hobbi méhészek pedig, nem. Biztos piaca lenne - és jó áron- méheinknek. Tulajdonképpen egy Örösi Pál Zoltán szintű gyakorló méhész hiányzott szakmatörténelmileg.

1972-ben készítettük el az első 1/2NB kaptárunkat. Alapvető követelményként állítottuk fel, hogy igényünknek megfeleljen. Ilyen igényként merült fel, hogy sok családot tudjunk kezelni, a hazai keretméretekre támaszkodjon, akkortájt már csak a NB és a Hunor volt többségben. Minden méhészeti terméket lehessen termelni vele. Gépesíteni lehessen. Ez abszolút új dolognak számított, hiszen addig a gépesítés azt jelentette, hogy a pergetőket motorral láttuk el.

Ma már tudjuk, hogy ennél sokkal többről van szó, ha a gépesítésről beszélünk. Érdekességként megjegyzem, hogy 1962-ben 12 NB keretes sugaras, motorral hajtott pergetőnk volt. Igényként merült fel, hogy a keretes kezelést fiókos kezeléssé szerettük volna változtatni.

A keretes kezelésnél nagy probléma a kutatás kialakulása. Igény volt, hogy csak egyenlő lépes rakodót készítsünk. A méhészeten belüli egységes keretméret nagyon fontos.

 

Tulajdonképpen 8 éves koromtól a méhek között nőttem fel. Az első emlékem 3 éves koromra datálódik, amikor egy pajtában pihentünk apámmal Balassagyarmat környékén, virágzott az akác, az eső pedig napok óta szakadt. Apám meg mondta a magáét.

Apám matematika-fizika szakos tanár volt, én építészmérnök-tanár vagyok. Ezzel csak azt jelzem, hogy hiába a biztos családi háttér, hiába adott, hogy a gyerek megélhet majd a méhészkedésből, annyira bizonytalan volt ez minden időszakban, hogy mindig tanultunk fiatalon és megszereztünk egy „tisztességes” szakmát.  
Nagyon bizonytalan a helyzetünk, igaz tudom, hogy nem csak a mienk, méhészeké, mindenkié ebben a mai világban. Mondom ezt annak ellenére, hogy nagyon sok szép emlék köt a méhekhez.
A méhészeti szaktudás egy részét dédnagymamámtól  kaptam(tanultam).

Végül 1982-ben döntöttem úgy, hogy főállású méhész leszek. Azóta is a méhekkel, a méhészettel foglalkozom. A méhekkel való munka tavasztól őszig  tart, rengeteg  odafigyelést, törődést és  munkát   igényel ....